2013. szeptember 29., vasárnap

Sellak politúr oldat készítés, Shellac varnish


Alapoldat (10%-os): Egy kgr. apróra tört sellak, 10 liter 95 % -os denaturált szeszben feloldva. Néhány napig állni hagyjuk meleg helyen, közben gyakran felrázzuk, végül mikor a sellak feloldódott, az alján maradt tisztátalanságról leöntjük, átszűrjük.

2012. március 7., szerda

Bútor asztalos képzés

Bútor asztalos képzés
Bútorasztalos képzés szakközépiskolában és tanfolyamokon (OKJ-képzés, felnőttképzés) egyaránt folyik. Ezek célja, hogy a hallgatók a különböző faanyagokat, a termékek jellemzőit, szerkezetét, elkészítésük, gyártásuk műveleti sorrendjét, a fa megmunkálásának gépi technológiáit jól ismerő, korszerű szakmai és gyakorlati felkészültségű szakemberekké váljanak. A bútorasztalos munkája közben végigkíséri a fa útját a nyers fűrészárutól a véglegesen kidolgozott termékig. A bútorasztalos szak elvégzése azoknak ajánlott, akik szorgalmas, kétkezi munkával jól jövedelmező pályát szeretnének választani.

Mit kell tanulni a bútorasztalos szakképzés során?

Az alap középiskolai tantárgyak mellett a következő ismereteket sajátítják el a
tanulók.

Elmélet:

• szakrajz
• technológia
• termelési berendezések
• anyagismeret
• a biztonságos munkavégzés feladatai
• tervezési, szervezési feladatok

Gyakorlat:

• a fa kézi megmunkálása
• biztonság és egészségvédelem a munkáknál, tűzvédelem
• alapvető szerelési feladatok
• a fa alkatrészek szerkezeti egyesítésének lényege (egyesítés fém és fa kötőelemekkel, ragasztással, keretkötések, valamint a keretsarok kötései)
• a fa előkészítése
• favédelem
• a fa gépi megmunkálása
• munkabiztonság és munkahigiénia
• bútorgyártás, vegyes faipari termékek, tömegcikkek gyártása
• épületasztalos termékek (faburkolatok és mennyezetburkolatok készítése, faanyagú válaszfalak készítése, ajtó- és ablakkészítés alapjai)
A gyakorlatot a szakközépiskolák többsége saját, korszerűen felszerelt tanműhelyeiben, vagy gazdálkodó szervezetek tanműhelyeiben biztosítja, a velük kötött megállapodás alapján.
A szakképesítés OKJ-száma: 33 543 01 1000 00 00

Rész-szakképesítések:

• asztalosipari szerelő – OKJ-száma: 33 543 01 0100 21 01
• fa- és bútoripari gépkezelő – OKJ-száma: 33 543 01 0100 31 01
• faesztergályos – OKJ-száma: 33 543 01 0100 21 02
• fatermék gyártó – OKJ-száma: 33 543 01 0100 31 02

Ráépülés: műbútorasztalos – OKJ száma: 33 543 01 0001 33 01

Az elméleti és gyakorlati oktatás aránya 30 / 70 százalék.

Szakmai követelménymodul az Országos Képzési Jegyzékben szereplő

adatok alapján:

• a biztonságos munkavégzés feladatai

– munkabiztonsági szabályok, rendeletek ismerete
– munkáltatók és munkavállalók jogai és kötelességei
– elsősegélynyújtás, tűzvédelem, érintésvédelmi szabályok, előírások
– környezetvédelmi és faipari hulladék kezelésének előírásai
– faipari termékek készítésének általános követelményei, a munkavégzés feltételei
– géptani alapfogalmak
– kéziszerszámok, kézi kisgépek használatának módjai
– a faipari alapgépek felépítése, szerszámai és beállítása,
kezelésének szabályai és biztonságtechnikai előírásai
• gyártáselőkészítési és minőségellenőrzési feladatok
– műszaki rajzi alapismeretek, gyártási utasítások értelmezése
– ábrázolási módok
– faipari műszaki dokumentációk tartalma, szerepe, rendeltetése
– alap- és segédanyagokkal kapcsolatos szabványok, szakmai számítások
– a faanyag alakváltozásai, műszaki tulajdonságai
– hazai fafajták ismerete, megmunkálhatósága
– faanyagok kezelése, szárítása, tárolása, minősítése, szabványok
használata
– a javítási munkák végzésének általános követelményei

• a munkakörrel, munkavégzéssel kapcsolatos feladatok
– a vállalkozás indításával, működésével kapcsolatos műszaki, jogi
és pénzügyi szabályok, adózási törvények ismerete
– adminisztrációs feladatok, könyve lési módok, a szállítólevek és a számlák kiállításának szabályai
– kalkulációs számítások
– szerződéskötés szabályai, termékforgalmazás, garancia szabályai

• alapvető tömörfa-megmunkálási feladatok

– gyártási utasítások értelmezése
– faipari alapgépek (fűrészgépek, gyalugépek, marógépek, fúrógépek, faesztergagépek, csiszológépek) kezelése, védőberendezések használata
– forgácsolással kapcsolatos számítások
– szerszámok jellemzői, szerszámcsere, szerszám-karbantartási feladatok
– csiszolóanyagok ismerete
– faipari ragasztóanyagok, a fa ragasztásának technológiája
– megmunkálási ráhagyások, anyagkihozatal számítások
• tervezési, szervezési feladatok

épületasztalos-ipari alapismeretek

bútoripari tervezés, formatervezés

a műszaki dokumentáció formai, tartalmi elemeinek ismerete

önálló formai-, csomópont-kijelölő-, csomóponti és alkatrészrajzok készítése

műszaki leírások és kalkuláció készítése
gyártáselőkészítési, -technológiai, -szervezési ismeretek
anyaggazdálkodás, költségszámítás, minőségellenőrzés
• alapvető szerelési feladatok
– a kéziszerszámok, kézi kisgépek használatának gyakorlata
– összeállítási feladatok megszervezése
– enyvek, ragasztók, tapaszok, pórustömítők, különleges tömítőanyagok, felület-előkészítésre használt vegyi anyagok,
csiszolóanyagok felhasználása
– csiszológépek, pneumatikus kézi kisgépek, kézi szorítóeszközök, keretprések, korpuszprések használata
– helyszíni szerelési műveletek ismerete, rögzítéstechnikai alapismeretek
– termék gyártástechnológiai leírások értelmezése
– vasalatok, szerelvények, szerelés anyagainak ismerete, használata
• furnérozott és laminált lapok alkatrészgyártási, szerelési és felületkezelési feladatai
– szabástérkép, darabjegyzék készítése, használata
– sík- és téridomokkal, lapanyagokkal, ragasztással kapcsolatos számítások
– furnérok előállítása, tulajdonságai, felhasználása
– ragasztó, furnérozó és présgépek, lap- és élmegmunkáló gépek használata
– ragasztási technológiák és furnérozási technológiák ismerete
– préseléssel és felületkezeléssel kapcsolatos üzemeltetési feladatok ismerete
– a pácolás, felületkezelés anyagai
– furnérozott felületek kézi és gépi technológiával történő
pácolásának, felületkezelésének technikai elsajátítása
– vasalatok, zárak, szerelvények kiválasztása, valamint vasalat- és zárhelyek kialakításának ismerete
– lapok szerelése, szerkezet-összeépítés, megmunkáló központok
kezelése
– adatátviteli feladatok számítógépről CNC-re történő alkalmazása
– késztermékek átadása, hibák javítása, karbantartási tervek és
útmutatók összeállítása
– gépek kezelési útmutatójának elkészítése
• bútorasztalos termékek gyártási feladatai
– jellemző bútorstílusok, bútortípusok ismerete
– bútortípusok rendeltetése, formai, szerkezeti kialakításának
lehetőségei
– bútoripari szabványok alkalmazása
– fa- és egyéb anyagok kombinációs lehetőségeinek alkalmazása a
bútorgyártásban
– egyéb kiegészítő anyagok tulajdonságainak ismerete
– minőség-ellenőrzés és nagyüzemi gyártás (sorozatgyártás)
feladatainak elsajátítása
– használati- kezelési útmutatók összeállítása
• vegyes faipari termékek, tömegcikkek gyártása
– forma- illetve szabásterv, alkatrészrajzok és csomóponti rajzok,
valamint műszaki leírás készítése
– a fa esztergályozásának technológiája
– költségszámítási feladatok
– gyártási utasítások értelmezése, használata
Tanfolyami képzésnél a képző intézetek igény esetén üzemi vagy műhelygyakorlat formájában segítik a jelentkezőket a gyakorlat
megszerzésében. Az elméleti és gyakorlati képzés aránya 30 / 70 százalék.

Hol történik a szakképzés?

Szakképzés faipari szakközépiskolákban, valamint felnőttképzés keretében,
OKJ-képzéssel foglalkozó intézményekben folyik.

Milyen iskolai előképzettségre van szükség?

Előfeltétel a 10. iskolai évfolyam elvégzése, illetve a betöltött 16. életév, valamint a szakmához szükséges egészségügyi alkalmasság. Utóbbit általában az iskolák ifjúsági orvosa állapítja meg. A szakközépiskolák csak orientáló beszélgetést tartanak, felvételi vizsgát nem. A felvételi kérelmet az általános iskolai tanulmányi eredmények alapján bírálják el.
A szakképesítés megszerzésére jelentkező, fogyatékossággal élő személyek esetében a szakképzést folytató intézmény vezetője dönt arról, megkezdhetik- e tanulmányaikat. Ehhez figyelembe veszi a fogyatékosság típusának megfelelő érdekképviselet véleményét.

Mennyi ideig tart a bútorasztalos szakképzés?

Iskolarendszeren belül a képzés 2 éves.
Tanfolyami képzésnél az Országos Képzési Jegyzékben szereplő adatok alapján 2000 a maximális óraszám, ugyanakkor a képzéseket indító intézetek ennél kevesebb órában oktatnak. Az elméleti oktatást szombatonként, az alapgyakorlatot pedig 1 hétköznapon szokás tartani.

Milyen költségekkel jár a bútorasztalos képzés, és kapható-e támogatás?

A szakközépiskolákban a képzés térítésmentes.
A tanfolyami díjak évente változnak, ezért az aktuális költségekről a képzést indító intézeteknél kell érdeklődni. 2009-ben például a részvételi díj 220 000
– 290 000 Ft között változott. További költségek lehetnek még:
• vizsgadíj,
• jegyzetköltség,
• gyakorlati díj (tanműhelyi díj).
A képzőhelyek általában lehetővé teszik a jelentkezőknek a
kamatmentes részletfizetést. További kedvezmények lehetnek még:
• First Minute (előjelentkezési) kedvezmény,
• egyösszegű tandíjbefizetés esetén járó kedvezmény,
• egyéni vállalkozóknak és kisvállalkozásoknak szóló kedvezmény.
havi

Mekkora a bútorasztalos képzésbe felvehető létszám?

Szakközépiskoláknál 35 fő körül alakul a képzésbe felvettek száma, az OKJ- képzéseknél pedig a tanfolyamot indító intézet határozza meg ezt. Utóbbiak
általában a tervezett minimális létszámtól függően, folyamatosan indítják a képzéseket.

Milyen karrierlehetősége lesz a bútorasztalos végzettséggel?

A szakma elsajátítása után a szakközépiskola tanulói érettségi bizonyítványt szerezhetnek, majd tudásukat technikus képzéssel gyarapíthatják.
A tanfolyam sikeres elvégzése után a hallgatók államilag elismert
Bútorasztalos OKJ szakmai végzettséget tanúsító bizonyítványt kapnak. Europass (nemzetközi bizonyítvány-kiegészítő) igényelhető.* Az Europassról bővebben az Egyéb információs források című részben lehet olvasni.
A szakképesítéssel kapcsolatos részletes információk megismerhetők a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet honlapjának (www.nive.hu) Szakképzési dokumentumok és Adatbázisok menüpontja alatt, valamint a
Nemzeti Pályaorientációs Portálon (www.eletpalya.afsz.hu).

2012. március 1., csütörtök

Bútor asztalos szakma

Bútor asztalos szakmai és egyéb követelmények
A bútor asztalos hol végzi a munkáját?

A bútorasztalos szinte teljes munkaidejét a műhelyében vagy egy bútorgyárban tölti. A felmérést, illetve a be- és összeszerelést viszont külső helyszínen végzi, a megrendelő kívánságának megfelelően annak házában, vagy egy irodában, iskolában, továbbá egyéb létesítményekben, intézményekben.

Munkája során kikkel kerül kapcsolatba a bútor asztalos, kikkel van dolga?

A szakember elsősorban a megrendelőkkel kerül közvetlen kapcsolatba.
Emellett együttműködik a munkatársaival, segédeivel, és különböző
szakemberekkel, például a kőművessel. Rendszeres kapcsolatot tart továbbá a nagy-, illetve kiskereskedők megbízottaival, akik forgalmazzák, előgyártják a fűrészárut (lapszabászat, fóliázás ), és a különböző kiegészítő anyagokat, elemeket az iparosoknak.

Milyen fizikai igénybevétellel, megterheléssel jár a munkavégzés?

A bútorasztalos tartós állómunkával járó, kétkezi fizikai munkát végez. Ez megterheli a gerincet és a lábakat. Kezeit és vállait is jelentősen igénybe veszi, amikor emeli, pakolja, megmunkálja a fűrészárut. A faanyag megdolgozása kézi szerszámokkal (pl. fúró, fűrész) nehéz fizikai munka, ami megterheli az ízületeket. A gyárban dolgozóknak a fizikai megterhelés mellett a több műszakos munkarendet is meg kell szokniuk.

Milyen környezeti ártalmakkal, hátrányokkal járhat a szakma gyakorlása?

Elengedhetetlen, hogy a bútorasztalos a szakmájára vonatkozó munka- és egészségvédelmi, balesetelhárítási előírásokat részletesen ismerje, betartsa és betartassa. Használnia kell a védőberendezéseket, tisztában kell lennie a elsősegély-nyújtás szabályaival, be kell tartania a tűzrendészeti előírást, megfelelően és szakszerűen kell használnia a gépeket, szerszámokat.

Baleseti veszélyek:

- kéz-, láb- és szemsérülések,
- emelésből származó ízületi rándulás, elcsúszás,
- áramütés.

Munkaártalmak:

- por- és zajártalom, például forgácsoláskor, gépi fűrészeléskor
- mérgező hatású vegyi anyagok belégzése, például felületkezeléskor
- bőrfertőzés, ekcéma
- lúdtalp, gerincferdülés, visszér – ezek a tartós állómunka következményei
- erős légáramlás, például elszívó használatakor

Milyen egészségügyi követelményeket támaszt ez a szakma?

Elvárják a jó állóképességet, a megfelelő fizikumot és az egyensúlyérzéket. Fontos követelmények a jó (tér)látás, a jó hallás, a végtagok épsége, mivel a munkafolyamatok nagy része balesetveszélyes. Elengedhetetlen a jól mozgatható, erős kéz, a stabil kéztartás szerszámhasználatkor. A tartósan végzett állómunka miatt ép, teherbíró lábak szükségesek a bútorasztalossághoz.

Egészségügyi alkalmasság

Előírt egészségügyi és pályaalkalmassági feltételek

• átlagos testi fejlettség
• megfelelő mozgáskoordináció
• tünetmentes szervi működés
• ép idegrendszer

A foglalkozás gyakorlását kizáró ok

• súlyos fogyatékosság (erős
mozgáskorlátozottság, vakság).
Választhatják ezt a pályát a szemüvegesek és a hallókészülékkel rendelkezők, ha megfelelő és szakszerű módon, hatékonyan képesek munkájuk végzésére.

Milyen egyéb tulajdonságok megléte kedvező ebben a szakmában?

B. Attila magánvállalkozó így válaszol erre a kérdésre: „Nem nevezném tudatosnak e szakma választását, de ezt éreztem hozzám közel állónak, úgy voltam vele, hogy a vas túl hideg, a kő kemény, a fa viszont természetes, barátságos, jó illatú anyag, amit csodálatosan lehet alakítani. Az anyag, a fa, a természet szeretete alapvető tulajdonság kell, hogy legyen egy szakmáját szerető mesterembernél. A mai világban a megrendelők elvárják a kreatív, ötletes, praktikus és egyedi tervezésű bútorokat. A különböző igények szerint formatervezett bútorok hozzáadott értékét az egyedi kézműves munka jelenti, ami bizonyos fokú alkotószabadságot biztosít a szakembernek.”

A bútor asztalos szakmában fontos a megbízható, gyors, pontos munka. A megrendelők elvárják a minőséget, a szakértelmet, a teljes, személyre szabott szolgáltatást. Az önállóság, a türelem, a kézügyesség elősegíti a munka hatékonyságát. Alapvető tulajdonságok a figyelemösszpontosítás, a figyelemmegosztás, az elővigyázatosság az egyes munkafolyamatok megtervezéséhez, átlátásához. A monotónia tűrése is előnyös lehet egy-egy sokat ismétlődő munkafolyamat végzésekor.
A környezet tisztántartása, a gépek karbantartása az igényes és szakszerű
munkavégzés alapja.

Elvárt bútor asztalos szakmai ismeretek:

• faanyagok, segédanyagok, gyártási folyamatok ismerete,
• faipari alapgépek (szalagfűrészgép, körfűrészgép, gyalu- és marógépek stb.), technikai berendezések szakszerű használata,
• stílusismeret, számítástechnikai ismeretek a 3D-s rajzoláshoz,
• a használt anyagokkal, szerszámokkal, eszközökkel és berendezésekkel, valamint a segédberendezésekkel kapcsolatos munka-
és környezetvédelmi, tűzelhárítási és biztonságtechnikai előírások és
eljárások ismerete, valamint alkalmazása,
• ismeret a munkavégzés közben észlelt hibák javításának módszereiről.


Elvárt bútor asztalos szakmai képességek:

• esztétikai érzék, a gyors reagálás készsége,
• kézügyesség, rajzkészség, térlátás,
• szakmai szövegek, rajzok megértése, alkalmazása,
• rátermettség (legyen képes veszély esetén önálló intézkedéseket hozni, adott esetben a veszélyt elhárítani),
• ismerje a szakmában elvárható magatartási követelményeket, például a megbízóval, munká ltatóval, munkatársakkal és a környezettel kapcsolatos emberi, magatartási nor mákat, és munkája során tudja azokat betartani és betartatni.

Milyen tantárgyakban kell jó eredményt elérni bútor asztalos szakmához?

A szakembernek jártasnak kell lennie az alapvető matematikai műveletek elvégzésében. Ismernie kell a felületek, az idő- és anyagszükséglet számításához, illetve a kalkulációkészítéshez szükséges szabályokat, a mérési és számolási módszereket. A kötelező szakmai tárgyakat (ilyenek például a műszaki rajz és az anyagismeret) leginkább a rajz és vizuális nevelés, illetve a technikai ismeretek nevű tantárgyak alapozzák meg. A megfelelő szövegértés fontos a szakmai szövegek, rajzok értelmezéséhez.

Milyen érdeklődési kör a legelőnyösebb a bútor asztalos szakmában?

A bútor asztalos pályára készülő érdeklődjön a természetes alapanyagok, a fafeldolgozási eljárások, a faipari technikai ismeretek iránt. Meghatározó, hogy műszaki beállítottságú legyen, és törekedjen a szakma művelése során használt gépek, berendezések működésének megértésére. Érezzen késztetést a technikai és technológiai fejlődés követésére, az új eljárások megismerésére.

2012. február 9., csütörtök

Bútorasztalos bútor

Bútor asztalos szerszámok„(…) az asztalosság idilli mesterség, tiszta és ősi céhjegye: egy fakalapács.”

/Kosztolányi Dezső: Asztalos/

A modern bútoripar a kiegyezést követő időszakban, az 1870-es években telepedett meg Magyarországon. Központja a főváros lett: 1895-ben a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara tizenkét bútor- és épületasztalos telepet regisztrált. Ugyanakkor jelentősnek számítottak az olyan üzemek is, mint a Szabadkai Faipari Rt., vagy Grünwald István győri bútorgyára.
Az iparág történetében a következő nagy fordulatot az EU-s csatlakozás
hozta. 2004 óta egyre több faipari üzem kezdett környezetvédelmi projektbe, hogy teljes mértékben megfeleljen az EU szabványainak. Ennek hatása a gyári bútorasztalos szakmában is érezhető. A pályázati támogatásokat fejlesztésekre és beruházásokra fordítják. (Az elnyert összegeket például a porszennyezés mérséklésére, az elszívó- és szűrőberendezések korszerűsítésére, hangtompítók beszerelésére, a gőzölés korszerűsítésére, és hasonló célokra fordítják.)

A gyárban dolgozó asztalos általában egy terméken csak egyféle munkafolyamatot végez, például hasító szalagfűrésszel méretre szeleteli a fűrészárut. Az egyes munkadarabok így egymás után kerülnek a különböző munkaműveleteket begyakorolt szakmunkások kezébe, egészen addig, amíg a terméket összeállítják és összeszerelik. Korszerű faipari gépeken, modern technológiával dolgoznak a gyárakban, több műszakban. A nagyüzemek általában olcsóbb, viszonylag minőségi tömegtermékeket gyártanak.
A hazai bútorasztalos vállalkozásoknak egyre erőteljesebb versenyben kell boldogulniuk. Ennek okai többek között:
• fejlett EU-s bútornagyhatalmak piaci hatása (az olasz, spanyol, német
bútorgyárak nagy választékban kínálnak minőségi termékeket),
• a kínai cégek előretörése,
• a lengyel tömegtermékek áradata,
• az egyre szigorodó uniós környezetvédelmi előírások.

A kis- és középvállalkozások, valamint a nagyvállalatok általában hátrányba kerültek külföldi versenytársaikkal szemben. Az uniós csatlakozás óta kedvezőtlenül fejlődött a faipar, és a gazdasági válság is rontott a helyzeten. A szakma termékeinek legnagyobb felvevőpiacát az ipari és lakossági
építkezések, az építőipari, dekoratőri beruházások jelentik. A közösségi
fogyasztás csökkent, hiszen kevesebben újítják fel lakásukat, és kevesebben
építkeznek, vásárolnak bútort. Mindez erőteljesen visszaveti a hazai faipar teljesítményét. Ugyanakkor a fogyasztók elvárásai, termékhasználati-, termékváltási szokásai, valamint a divat hatása új lehetőségeket teremtenek a bútorpiac résztvevőinek. Rövid- és középtávon csak az a vállalat maradhat versenyben, amely jól körülhatárolt piaci területen, tömeggyártásra berendezkedve lesz képes megfelelni az egyéni szükségleteknek. Mindennek megfelelően elterjed a személyre szabott bútorok készítése, valamint a különleges gyártási módszerek alkalmazása. Az elavult technológiát alkalmazó, magas gyártási költséggel dolgozó gyárak helyét a lendületesebben fejlődő kis- és középüzemek veszik át.

B. Attila magánvállalkozó így beszél a bútorasztalos szakmáról:

„Egyre többen látjuk úgy, hogy a kisebb üzemek, magánzók, az egyedi gyártás felé mozdulnak. Mind a kicsikre, mind a nagyokra nehéz évek várnak az élesedő uniós előírások, valamint a magas áfa- és adókötelezettségek miatt. Erős szelektálódás várható. Csak a legerősebbek élik túl a versenyt. Ugyanakkor az import bútor még nagyobb szeletet hasít ki a hazai piacból. Abban tudunk csak reménykedni, hogy fontos érték a megrendelők számára a megbízhatóság, a szakértelem, valamint az egyedi tervezés, amit mi, magánzók igyekszünk biztosítani.”

2012. január 20., péntek

Bútorasztalos eszközök

Bútor készítés, bútorasztalos szerszámok
A bútorasztalos alapvetően természetes faanyagokkal dolgozik, például bükkel, tölggyel, fenyővel, vagy fahelyettesítő alapanyagokkal (laminált, MDF). A fűrészáru megmunkálásához számos kézi és gépi szerszámmal rendelkezik. Ezeket a szerszámokat különböző csoportba sorolják:

Forgácsolószerszámok:

- fűrészek (daraboló, sarokkivágó, kanyarító, illesztő, fonalfűrész stb.)
- gyaluk (nagyoló, simító, lemezelő, párkány, völgyelő gyalu stb.)
- vésők (lyukvéső, pántvéső, homorúvéső stb.)
- kézi fúrók (szeg, facsiga, központ, hengerfúró stb.)
- ráspolyok, reszelők

Kisegítő bútorasztalos kéziszerszámok:

- furdancsok (pergőfúró, fémfurdancs stb.)
- ütőszerszámok (asztalos kalapács, szegező pisztolyok stb.)
- forgószerszámok (harapófogók, csípőfogók)
- csavarhúzó kisgépek, villáskulcsok

Segédeszközök, berendezések:

- tartó és befogó szerszámok (gyalupad, fűrészláda stb.)
- enyvező és szorítószerkezetek (csavarorsós prés, csavarszorító stb.)
- mérő- és rajzoló eszközök (tolómérce, padmércék stb.)

A bútorasztalos gépi szerszámai:

- szalagfűrész, szabász körfűrész stb.
- egyengető gyalu, többfejes gyalugép stb.
- könnyű marógép, nehéz vagy merev marógép
- kontakt, henger csiszológép
Fontos, hogy a szakember az esetleges baleseti lehetőségeket, veszélyforrásokat megfelelő védőeszközök használatával kerülje el. Ilyen eszközök a következők:
- védőszemüveg, fültok, maszk
- tenyérvédő, sapka, bőrkötény
A bútorasztalosnak védőberendezéseket is kell használnia, így például a
következőket:
- porelszívó berendezés, szellőző- és klímaberendezés (szárításhoz)